Az indoeurópai nyelvek jó része olyan szavakat használ számos gyümölcs és zöldség megnevezésésre, amelyek etimológiailag az alma bizonyos elnevezéseire vezethetők vissza. Az angolban az alábbi szavak tartoznak ebbe a csoportba: apple 'alma', melon 'dinnye', orange 'narancs', peach 'barack', pomegranate 'gránátalma', quince 'birsalma', pineapple 'ananász'. Az előadásban a következőkre térünk ki részletesen: apple, melon, peach, pomegranate.

A leghomályosabb az apple szó eredete. Abban a legtöbb nyelvész egyetért, hogy létezett egy közös germán gyök, *aplu-, ami egy észak-európai *abl- tőből fejlődhetett, csakúgy, mint a kelta *ab(a)la- és a balti-szláv *ob(o)l- gyökök. Az *abl- tő azonban problémás. Az angol nyelv etimológiai szótára szerint ez a tő összefüggésbe hozható az itáliai Abella helynévvel, amit más (német, orosz, latin) etimológiai szótárak is megerősítenek, Vergiliusra hivatkozva, aki az Aeneis hetedik énekében a fent említett helynevet a malifera 'almatermő' jelzővel illeti. Ez azonban kevésnek tűnik az Abella és az *abl tő közötti kapcsolat igazolására. Egyrészt az Aeneis idézett sora az egyetlen fennmaradt részlet a latin irodalomban, amelyben Abella almatermő vidékként szerepel. Másrészt igen valószínűtlen, hogy egy észak-európai szótő egy dél-európai helynévből származik, miközben a dél-európai nyelvek közül egy sem őrizte meg ezt a gyököt.

Az *abl- gyökön kívül még két szót ismerünk, amelyek almát jelentenek és a különböző nyelvek gyümölcsneveket képeztek belőlük: a latin malum és a francia pomme

A malum szóból ered az angol melon; története a következő: a görög mélopepón szó szerint érett almát jelent, és egy alma alakú dinnyefajtát jelöltek vele, amit csak túléretten fogyasztottak. (A szóösszetétel első tagja - melon - ismeretlen eredetű, talán valamely mediterrán nyelvből vette át a görög, a második - pepón - az indoeurópai *pek$^w$- 'sütni', 'érlelni' jelentésű tőből ered.) Ezt a formát kölcsönözte a latin, később pedig egyszerűen melon alakban használta. Az angolba az ófrancián keresztül került, amely már rövid magánhangzókkal ejtette a szót: melon. (A gyümölcs nevén kívül az angolban a camomile 'kamilla' és a marmalade 'lekvár' is ugyanebből az etimonból származtatható.)

A barack szó megfelelői a germán nyelvekben a latinból vett kölcsönszók, ld. holland perzik, német Pfirsich - a latin persiculum jelzőből, ami a malum persicum 'perzsa alma' kifejezésből rövidült. Az óangolban is volt egy ilyen jelentésű latin jövevényszó: persoc. Ezt azonban a középangol periódusban kiszorította az ófranciánból átvett peche alak. (Az ófrancia szó a középkori latin pessica alakból ered.) A középangol korban a szó első magánhangzóját még /e:/-ként ejtették, a mai hosszú /i:/ az ún. Great Vowel Shift hatását tükrözi. Az orosz persik alak a hollandból vett jövevényszó, ami szintén azt mutatja, hogy Európa nagy részén a latin eredetű melléknév honosodott meg 'barack' jelentéssel.

A 'gránátalma' jelentésű pomegranate - csakúgy, mint a fentebb említett példák - a franciából került át az angolba. A középangol alak - poumgarnade - a francia pomme és grenate elemek összetételéből jött létre. A pomme - ami a franciában almát jelent - a latin pomum alakból fejlődött, aminek jelentése 'gyümölcs', eredete pedig ismeretlen. A második elem - grenade - a 'sokmagvú' jelentést hordozza. A latin granatum melléknév (a vulgáris latinban talán *granata) szinte minden újlatin nyelvben 'gránátalma' jelentéssel fejlődött tovább, a jelzett szót elhagyva maga mellől: ld. olasz granata, spanyol granada, francia grenate.

A fenti szavakon kívül szinte minden indoeurópai nyelvben találhatunk példát hasonló gyümölcs- zöldség- sőt virágnevekre. Mindez nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy az összes gyümölcs közül az alma volt az egyik legrégebb óta ismert és legelterjedtebb fajta.