Dolgozatom tárgya az 1999 októberében zajló Frankfurti Könyvvásár, amelynek Magyarország a díszvendége volt. Az indulási elképzelések és kezdeti viták bemutatása után a két irányelv összevetésére helyezem a hangsúlyt. Az egyik elképzelés, hogy igényes olvasók és kiadók fedezzék fel a magyar irodalmat, a már kialakult kánont - Esterházy, Nádas, Kertész - hídfőállásként használva az új, Németországban kevéssé vagy egyáltalán nem ismert szerzőknek is helyet biztosítsanak a köztudatban. A másik koncepió nem csupán, vagy nem elsősorban a komoly irodalom terjesztését tűzte ki célul, hanem a Magyarországról kialakult sztereotípiák (,,a legvidámabb kommunista barakk'') felszámolásában és egy új, pozitív kép kialakításában látta a Könyvvásár feladatát, és mindennek a megvalósítását szélesebb rétegekhez szóló, ismetetterjesztő jellegű, történeti, néprajzi, politikai kötetekkel kívánta megvalósítani. Az elméleti viták ismertetése után magáról a vásárról, a hozzá kapcsolódó kiállításokról, felolvasóestekről, koncertekről szeretnék a résztvevő szemével beszámolni. Ez a beszámoló a dolgozatomnak leginkább szubjektív része, hiszen személyes véleményt tükröz már a programok bősége miatti kényszerű választás is. Ebben a részben kap helyet a formai szempontból oly sokat kritizált magyar csarnok leírása, a kiadók véleménye, a válogatás eredményeképpen megjelent kötetek, és mindaz, amit az előzetes tervekből sikerült megvalósítani. Befejezésként pedig távlati szempontból - a magyar és német recenziók tükrében - értékelem a Frankfurti Könyvvásár sikerét, a magyar irodalom németországi helyzetét, és azt a kérdést, hogy beváltotta-e Frankfurt a hozzáfűzött elképzelésket; visszaigazolta-e kultúránk önértékelését.