A család szerepét a deviáns viselkedésformák - ezen belül a drog- és alkoholfüggőség - kialakulásában számos kutatás elemezte és bizonyította már.

A meghatározónak tekintett családi nevelési ,,légkörök'' - autokratikus, elhanyagoló - a személyiségre vonatkozó destruktív hatása szintén igazolt tény, de nézeteim szerint ezek önmagukban nem tekinthetők a probléma kulcsát adó magyarázatnak.

Felmerül az a kérdés, hogy a közel azonos életkorú, azonos szocioökonómiai státuszú személyek mintáját tekintve a populációnak csak egy része ,,választja'' a marginalizálódás útját, deviációk valamely formáját, míg a másik jelentős hányada nem.

Vizsgálatom hipotézise az, hogy bár kis számú a minta, e kettősség megoldásában néhány olyan szempontra tudok rámutatni, amelyek az eltérő családi kommunikáció jelentőségét emelik ki.

Kutatásomban vizsgálom a családtagok között zajló páros interakciókat ,,felépülőfélben'' lévő drogfüggő fiatalok retrospektív elbeszélései alapján.

Vizsgálati módszerem a strukturált interjú, melyet egy részletes szocioökonómiai státuszt rögzítő kérdőívvel, illetve genogrammal egészítettem ki.

Előzetes feltételezésem szerint eredményeim mind a deviációk - drog- és alkohol-abúzus - kialakulásának megértésében, mind a családterápiás, rehabilitációs munka folyamatában értelmezhetők, felhasználhatók.

Dolgozatom nem a drogról, mint ,,anyagról'' szól, nem a deviáns magatartásformák egyikének megjelenési sajátosságait elemzi, nem családtörténeti leírások összegző vizsgálata, hanem mindezeket egységes egészként, egymás relációiban igyekszik értelmezni.