Az emberi társadalom állandó mozgásban, változásban és fejlődésben van politikai, társadalmi, kulturális értelemben. Különböző kultúrákban, különböző korokban, különböző emberek különböző módon fogták fel világukat, különböző módon próbálták meg ismereteiket és tudásukat átadni a következő generációnak, s így a történelem folyamán e különböző megközelítések szolgálnak arra, hogy valamilyen módon rekonstruálni tudjuk egy adott korszak világ-, illetve életfelfogását, szemléletét. A történeti gondolkodást két alapvető fogalom határozza meg: a fejlődés és a történelmi individualitás.

A nyugati civilizáció egyik megkülönböztető vonása a többi civilizációtól, hogy az individuum szerepe a társadalomban jelentős. Ennek gyökere az a római kori hagyomány, melyben nagy szerepet kap a magánjogi szerződés, mely két jogi személy között köttetik. Ehhez a hagyományhoz nyúlik vissza a középkori intézmények többsége: az egyház, a hűbériség, a városi szervezkedés, stb.

Előadásomban azokat az intézményeket mutatom be, amelyek a nyugat-európai fejlődési modell alapjait képezték, s amelyek meghatározták egy egyén személyes környezetét. Ezek a struktúrák, hagyományos minták (vér, vallás, nyelv, jog, stb.) határozzák meg az individuum magatartását egy társadalomban. A fent említett magánjogi szerződés viszonylagos egyenlőséget eredményez egy csoport határain belül, s hozzájárul az emberi méltóság tudatos, az emberi önérzet megerősödéséhez. A középkor az a kor, ahol a függőség alapján szerveződik a társadalom, de ez nem jelent teljes jogfosztottságot éppúgy, ahogy a szabadság sem zárta ki a függőséget.