Az utóbbi három évtizedben megélénkült a hazai szőlő- és borkultúra néprajzi kutatása. Az egyre bővülő szakirodalomban lassan gyarapszik a szőlőhegyi településekkel és hegyközségekkel kapcsolatos vizsgálatok száma. E hiányosan feldolgozott gazdag településnéprajzi téma kutatása során újabb és újabb kérdések és megközelítési módok merülnek fel, kerülnek megválaszolásra.

Kutatásaim a szőlőhegyeken kialakult szórványtelepülések történetére, az ott élők életmódjára irányultak. Megkíséreltem helyszíni gyűjtéseim és az írott forrásanyag együttes felhasználásával rekonstruálni, és egészen a jelenig egyfajta időbeni-térbeni-történeti kontinuitásban láttatni egy település és szőlőhegyének élettörténetét. Arra is kerestem a választ, milyen volt, (van) a szőlőbirtokosok társadalmi összetétele, kik és miért költöztek ki állandó lakónak a szőlőhegyre, milyen viszony alakult ki a szőlőhegyen lakók és a falusi szőlőbirtokosok között. Szőlőhegyről lévén szó, foglalkoztam a közösségi irányítás szerepével rendelkező hegyközségek kérdésével is. Dolgozatom egy Somogy megyei falu, Horvátkút és szőlőhegyének élettörténetéről szól.

A Marcalitól kb. 8 km-re található Horvátkút egy völgyben, a helyiek szóhasználatával élve kupában fekszik. A települést több szőlőhegy övezi, de ezek közül csak a Főső-hegyen, illetve annak részét képező Új-hegyen laktak, laknak. A XVIII. századtól kezdve jelentős szőlőshely a horvátkúti, a Marcali-hát kéthelyi, gombai, tapsonyi, stb. területeivel egyetemben. A szőlőhegy élettörténete nem határolható el a település élettörténetétől. Lakosaiknak száma, arculataik, birtokviszonyaik az idők során sokszor átalakultak. Ezeket történelmi, gazdasági, társadalmi változások idézték elő. Ami nem változott, az az itt élők vallása, társadalmi hovatartozása, szőlővel, földdel való kapcsolata. Sajátos településformájáról már az 1812-es Somogy megyei leírás is tájékoztat. E településforma századunk második felében is megtalálható. Ma már csak két, hetven év feletti asszony lakik a Főső-hegyen.

A lakók megélhetését a szőlőművelés, a földművelés, az állattenyésztés adja a XIX-XX. században. Többségük önellátó volt, a megtermelt felesleget, zöldséget, gyümölcsöt, túrót, vajat stb. piacra vitték Marcaliba. Mára már az állattenyésztés visszaszorult, a szőlőművelés, földművelés mellékesként, saját szükségleteik kielégítésére jelenik meg.

Több oka is lehetett a szőlőhegyre való kiköltözésnek. Volt, aki oda ment férjhez, vagy házassága után kiszorult a családi házból, és átmenetileg felkényszerült a szőlőhegyre. Megint mást munkája kötött oda, például vincellér volt. A falusiak és a hegyen lakók között nem volt ellenségeskedés. A század közepétől leköltözni a faluba előrelépést jelentett. Csak a hagyományokhoz ragaszkodó ,,öregek'' maradtak fent. A szülői ház elhagyása rosszat jelentett. Hegyközség is létezett a horvátkúti szőlőhegyen.

Dolgozatom olyan további kérdéseket is érint, hogy milyen volt az építkezése, a bútor-, lakás- és tárgyalkotó kultúrája, gondolkodásmódja ennek a közösségnek, milyen hatással volt rá a közeli város, Marcali.