Hazánkban, az 1990-es évek elején – az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, Szögi László vezetésével – indult meg a történeti Magyarország 16–19. századi felsőoktatási intézményeit látogató hallgatók anyakönyveinek (matrikuláinak) feltárása, az adatok publikálása és hallgatói adatbázisokba rendezése. Előadásomban, az említett kezdeményezés részeként, egy folyamatban lévő kutatás, a Győri Királyi Jogakadémia hallgatóiból készülő adatbázis első eredményeit kísérlem meg összegezni. A kutatás a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Győri Levéltárában található hallgatói anyakönyvek forrásbázisán alapul. Az 1802–25 közötti, latin nyelvű matrikulákon keresztül egyrészt szemléltetem a korabeli képzés sajátosságait, másrészt a hallgatók vallására, társadalmi állására, nemzetiségére, valamint származási helyére vonatkozó adatokat és következtetéseket mutatom be.

Előadásom témája Liszt Ferenc ifjúkori katolicizmusa. Ennek megfelelően foglalkozom az otthonról hozott vallásosság elemeivel, a szülők által kifejtett hatásokkal, Liszt és a saint-simonizmus kapcsolatával, a fiatalkori kudarcélményekre adott reakciókkal, korai egyházzenei reformgondolataival (ezt a résztémát nem zenetudományi szempontból kívánom feldolgozni, csak annyiban fogom érinteni, amennyiben az általános vallásosság szempontjából fontos) és a Lamennais abbéval való baráti-szellemi kapcsolattal is. A témát az 1838-as pesti árvízről való értesülés fogja lezárni, mivel véleményem szerint Lisztnek az ennek a hírnek a hatására kialakuló magyarságtudata vallásosságának is új korszakát hozza el

Nincs új a nap alatt: a pedagógusok már száz évvel ezelőtt is gyakran panaszkodtak elégtelen anyagi és erkölcsi megbecsültségükről. Jól megfigyelhető ez az Iparostanonciskolai Tanítók Országos Egyesületének hivatalos közlönye, az 1907 és 1911 között Csongrádon megjelenő Állami Népoktatás esetében is. A kormányzati válságok és a tanítók életkörülményeinek romlása a vizsgált időszakban országszerte a pedagógusmozgalmak felerősödéséhez és radikalizálódásához vezetett. Az Állami Népoktatás a baloldali, polgári radikális színezetű irányzatokhoz közeledett. Előadásomban elsősorban az erre utaló cikkeket vizsgálom meg, kitérve a lapban megjelenő leggyakoribb panaszokra, követelésekre; a korszak kormányainak és oktatási minisztereinek megítélésére; illetve a lap ambivalens kapcsolatára a katolikus egyházzal és a szociáldemokráciával. Kutatásaimmal elsősorban a múlt század eleji pedagógusmozgalmak teljesebb és árnyaltabb megismeréséhez szeretnék hozzájárulni.

Dr. Bernády György általános megítélése általában a „boldog békeidők” marosvásárhelyi városépítő polgármestereként való ábrázolásában merül ki. Kétségtelen, hogy városvezetői munkássága az óta is meghatározó eleme Marosvásárhely arculatának. A korabeli lexikonok, az újságok elsárgult lapjai, adomák, róla szóló mítoszok éltetik a köztudatban emlékét. Azonban második polgármesterségéről kevés információnk van. A jelen dolgozat keretében az 1926-29-es időszak hiányaira próbálunk választ adni, egy várostörténeti perspektívában. Bernády országos szintű politizálása mellett jól ráérzett a kisebbségbe szorult erdélyi magyarság számára leszűkült politikai játékszabályokra, amelyeket városvezetőként kamatoztathatott. Bár a román adminisztráció berendezkedése jelentősen leszűkítette, majdhogynem ellehetetlenítette Bernády számára a lehetőségeket, így lemondása, megbuktatása gyakorlatilag idő kérdése volt. Második polgármestersége alatt nem tudta megismételni az első mandátum idején elért teljesítményt, azonban folytatta ugyanazt a koncepciót.