Előadásomban a pletykának mint alapvetően szóbeli műfajnak egy speciális írott műfajban, a történetírásban való megjelenését vizsgálom. A történetírók újra és újra kinyilvánított törekvése, hogy harag és kedvezés nélkül írjanak, s ehhez igyekeznek minél több irányból megbízható adatokhoz jutni. A hitelesség megállapításához azonban nagy tudás és kritikus szemlélet szükséges. Szamosközy István, a külföldi egyetemeket is megjáró történetíró birtokában volt e tudásnak, a gyulafehérvári káptalan levéltárában dolgozva pedig könnyedén hozzáférhetett az oklevelekhez, diplomáciai iratokhoz. ,,De hát mit kezdjünk az olyan emberekkel, akik az utca sarkáról és hiú híresztelésesből vett adataikat másolják hanyatt-homlok papírra, és mintha a világosan kiderített igazság letéteményesei volnának, ilyennel tömik tele mások fülét? Márpedig aki így tesz, magával méltánytalanul, másokkal igazságtalanul jár el, mert ha csak úgy vaktában hagyja, hogy becsapják, butaságáról tesz tanúbizonyságot, azzal viszont, hogy mások hiszékenységével visszaél, rosszindulatáról. A szavahihetőség hiánya így a mintegy kézről kézre adott és még meg is toldott tévedéssel azokat is megtéveszti és hamis vélekedéssel itatja át, akik eleve elhatározták, hogy a szilárdság és állhatatosság őrhelyéről nézik az igazságot, és meg is fogják védeni'' - írja Szamosközy az Erdély történetében. Vajon mennyire tud megfelelni saját közetelményeinek, mennyire tudja magát elhatárolni a pletykáktól? Van-e a pletykának általános szerkezete, vannak-e visszatérő fordulatai? Milyen nyelvi eszközökkel fejezi ki az író hitét és kételkedését? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ előadásomban.