A táplálkozás zavarai iránt egyre fokozódó érdeklődés mutatkozik napjainkban. Míg a 60-as években elsősorban az obesitas-szal kapcsolatban végeztek vizsgálatokat, a 70-es években az anorexia nervosa kórképe felé fordult a figyelem nemcsak a pszichopatológiában, de a laikus közönség körében is. A 80-as években a kórképek pontosabb pszichiátriai meghatározásának eredményeként, és a betegségcsoportok elkülönítésének következményeként a bulimia nervosa diagnosztikus kritériumait is leírták. Újabban e területek közötti etiológiai és tünettani átfedések tekintetében megfogalmazott kontinuum-hipotézissel vizsgálják a zavarokat, a terápiás terv kialakítása is ez alapján történik.

Az érdeklődés hátterében véleményem szerint azon ok húzódik meg, hogy az evészavarok viszonylag nagy gyakorisággal fordulnak elő, a személyiségfejlődés korai szakaszában, általában serdülőkorban vagy a felnőttkor küszöbén kezdődnek, súlyos, esetenként irreverzibilis vagy halálos szövődményekkel járnak még a legjobb kezelés mellett is.

A 90-es évek közepétől a testképzavarokkal kapcsolatos megbetegedések köre az reverse anorexia nervosa kórképpel bővült ki, mely sok tekintetben az anorexia nervosa inverzének tekinthető. Míg a korábbi pszichés megbetegedések főként a nők körében diagnosztizálhatók, az utóbbira a férfiak megbetegedése jellemző.

Előadásomban a testképzavarok történeti és általános áttekintése után áttérnék pszichopatológiai tárgyalásukra. Az epidemiológiai adatok, az etiopatogenezis ismertetése majd a kontinuum-hipotézis tükrében a kórképek közötti kapcsolatra, átjárhatóságukra világítanék rá. Ezt követően az utóbbi pár évben felfedezett, a férfiakra jellemző reverse anorexia nervosa tüneteit tekinteném át egy esettanulmány kapcsán.