A vallásos hittel rendelkező embert a klasszikus megfogalmazás szerint az jellemzi, hogy ,,a kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével tartozik'' (Dei Verbum, 5.). Ugyanakkor nem mondhat le arról az igényéről sem, hogy racionális vizsgálat tárgyává tegye mindazt, amit tesz, vagy amit tudni vél, hiszen amint Szent Ágoston írja: ,,Találkoztam néhány emberrel, akik be akartak csapni másokat, de senkivel sem találkoztam, aki azt akarta volna, hogy becsapják.'' (Vallomások, X.)

A hit jelenti egyrészt a döntést, amellyel a hívő elkötelezi magát egy bizonyos vallásos magatartás mellett, másrészt elválaszthatatlan a hitvallástól, vagyis valamilyen ismeretektől, adott tudástartalmak elfogadásától - és azok igazként való elfogadásától. A racionalitás fogalma is értelmezhető szűkebb értelemben úgy, mint az a követelmény, hogy semmilyen magatartásunk és megismerésünk ne mondjon ellent valamely pozitívan megfogalmazott kritériumoknak, szabályoknak, tágabb értelemben pedig úgy, mint az az igény, hogy a hitben birtokolt tudásunk ne mondjon ellent az ésszerűségnek, a filozófiai gondolkodásnak.

Előadásomban megpróbálom tehát a teljesség igénye nélkül felvázolni úgy a hit racionalitása lehetőségének, mint a teológia (a hittartalmak rendszeres kifejtése) és a filozófia lehetséges viszonyának problematikáját, valamint utalok néhány megoldási kísérletre is. Mindkét esetben a keretek adta lehetőségek mértékében fogom használni a történeti és a rendszeres megközelítést.