Ottlik Iskolája egyszerre iskolapéldája az intertextuális szövegszerveződésnek, ám ugyanakkor szinte megközelíthetetlen az olyan elemzés számára, ami az intertextuális kapcsolatok felől próbál közelíteni az adott műalkotáshoz. Mi okozza ezt a feszültséget, s e paradox állítás létjogosultságát?

Az Iskolában vajmi kevés az olyan szöveghely - legyen az akár idézett, nyomszerű jel vagy integratív kapcsolódás -, ami úgy utalna egy másik szövegre, hogy az utalás - idézet stb. - valamiféle hermeneutikai szervezőerőként, vagy annak a befogadás felőli lehetőségeként artikulálódna. (Egyetlen, ám lényegi kivétel a Páltól kölcsönzött ,,Non est volentis...'' - átírása!) Ha ez így van, akkor mi értelme van mégis egy ilyen irányú megközelítésnek? Az indoklás három részből tevődik össze.

Az Iskola rengeteg intertextuális szöveghellyel bír, csak - általában - ezek a kapcsolatok nem más irodalmi szövegekre ,,utalnak'', hanem főként emlékeket (,,intertextusokra''), mégpedig a ,,szövegszubjektum'' emlékeit hozzák játékba sőt, autointertextuális szinten sem áll másból a regény, mint a narrátor(ok) és a szereplők emlékeinek (újra),,meggondolttá''¹ tételének a kísérletén.

A második tényező, ami a jelen elemzés létjogosultsága mellet szól, az az Ottlik szövegkorpusz - minden kétséget kizáróan - (auto)intertextuális szerveződése. Talán ennek is köszönhető, hogy Ottlikot sokszor ,,egyműves'' írónak titulálják.

A harmadik - s meglehet a legfontosabb - tényező, az talán egy metaforával írható le leginkább: Az Iskola szövegközötti szerveződése nem annyira az intertextualitás szemantikai, mint inkább szemiotikai jellegzetességein alapul. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mi(k) az intertextualitás működésének algoritmusai² a műben.

S az, hogy ennek az elemzési \emph{Kísérlet}nek milyen hozadéka van az Iskola értelmezhetőségére, azaz működik-e az értelmezés algoritmusa, talán a konferencián kiderül.

¹Vö.: HEIDEGGER, Martin, Mit jelent gondolkodni?, = Szöveg és interpretáció, Bacsó Béla (szerk.), Cserépfalvi. (7-16.)
²Vö.: OTTLIK Géza, Próza, Magvető könyvkiadó, Budapest, 1980. 29-34; 187.