Ezt a kifejezést egy idegenvezetési kurzuson alkalmazta oktatóm mindarra, amit pl. a Bugac-pusztán vagy a pesti promenádon láthat-hallhat és nem utolsósorban megvásárolhat a nyájas külföldi turista.

A kultúra áruba bocsátásának mára rendkívül változatos formái közül az egyik talán legelemibb, a szuvenírművészet (avagy tourist art) világa a kortárs kulturális és művészantropológia hevesen vitatott új témája. Azok a tárgyak, amelyeket az amerikai indián powwowkon a törvény által előírt százalékú indián vérrel rendelkező árusok indián hagyományok füstfelhőiben, indián dobszó, zene és tánc kíséretével megvételre kínálnak, nem igazán sorolhatók az autentikus indián népi tárgykultúra körébe, sem művészeti alkotásként nem értelmezhetők. Nagy részük ráadásul olcsó kínai importelemeket is tartalmaz.

Előadásomban az őszi félévben az Egyesült Államokban végzett terepmunkám anyagával szeretném illusztrálni a túlzottan európai, etnocentrikus tudományos megközelítés csődjét ennek a meglehetősen összetett jelenségnek az értelmezésében, amikor a fenti tárgyak autenticitásával van elfoglalva. Helyette a szuvenírtárgyak világának funkcionalista értelmezését kísérlem meg, mint két vagy több kultúra közt létrejött köztes rétegnek, mely egyáltalán nem olyan sekélyes, mint amilyennek első látásra ítélnénk.

A műbalhéból fokozatosan kialakuló önálló kulturális rendszer közvetít, de elválaszt, feltár, de eltakar, úgy ad, hogy közben maga is kap, miközben képlékeny keretbe fogja mindazt, amit pozitív sztereotípiának is nevezhetnénk.