A terület északi-északkeleti részén élő nemesek egyik része még a középkorban ezen a vidéken szerzett nemességet, míg másik része - akik szintén erről a vidékről vagy közvetlen környékéről (Szabolcs és Bihar falvai) származtak - a XVI-XVII. században az erdélyi fejedelemtől vagy a magyar királytól kapott nemességet. Erre a területre a XVIII-XIX. században viszonylag kevés nemes költözött más vidékekről. Az itt élő nemesek többsége kurialista volt. A nemesség száma és aránya különösen Sápon, Földesen, Nagybajomban és Dancsházán volt magas.

A terület nyugati-délnyugati feléről a középkorban is itt élő nemesek a török uralom alatt teljesen eltűntek, s mivel a XVI-XVII. században az itt élők közül nem sokan jutottak nemességhez (kivéve Dévaványát), a ,,felszabadító háború'' utáni korra helyi eredetű nemesség nem nagyon maradt. A XVIII. században erre a vidékre az ország minden tájáról, de elsősorban mégis néhány északi megyéből érkeztek nemesek. Döntően armalisták voltak, nemességüket általában a XVII. század folyamán a magyar királytól kapták. Jelentős részük a XVII. század első felében ősei lakhelyéről nem közvetlenül ide költözött, hanem más vidékre, s onnan csak később jutott el a Nagy-Sárrét környékére.