Dolgozatomban a XIX. századi költőnő, Czóbel Minka verseit próbálom új kontextusba helyezni azáltal, hogy a szubjektumelmélet felől közelítve olyan kérdéseket teszek föl a szövegeknek, melyek rámutatnak azok olvashatóságára, befogadhatóságára. Egyik kiindulási pontom az, mi okozhatta a Czóbel-művek egykori negligálását, majd a klasszikus modernség (elsősorban Weöres Sándor) által történt, valamint a nyolcvanas-kilencvenes években jelentkező újrafelfedezését. A választ a költőnő és e korszakok szubjektum- és nyelvfelfogásának közös vonásaiban is érdemes keresni, hiszen identitásképző startégiájuk nem egységes szubjektumot olvas a szövegekbe, míg a Nyugat olvasói az egységes szubjektumot keresték a művekben, s talán ezért sem jöhetett létre akkor zavartalan befogadás. Egy mű részletes elemzésén keresztül (Czóbel Minka Kik erre jártak című műve) igyekszem bemutatni, hogyan jelenik meg a szétszórt szubjektum a költőnő műveiben, s más példákon keresztül (különös tekintettel a versek pragmatikai szintjére) is alátámasztani, mennyire igazolható ezen elmélet érvényessége, utalva arra, hogy az értelmezést segítheti, ha rámutatunk, hogy a Czóbel-versek szubjektumfelfogása nem a nyugat-európaihoz, hanem a keleti filozófiákéhoz áll közel. A XIX. századi irodalomnak ezen egészen modern, a romantika nyelv- és szubjektumelméletétől egyre inkább eltávolodó jelensége nem példa nélküli: Arany Jánosnál már találunk a szétszórt szubjektumra utaló nyomokat, egész műveket. Mindezek alapján érdemes újragondolni a költönő szerepét a magyar irodalomban, bekapcsolni egy olyan folyamatba, mely a másodmodernségen keresztül a posztmodern felé vezet.